Nem, Kedves Olvasó, nem feledkeztünk el a hűvös nyárban sem a Nyitott templom éjszakájáról. Amíg tombolt a kánikula, majd pedig a rossz idő, telefonáltunk, írtunk, szerveztünk, reméltünk, és mindenek előtt imádkoztunk, hogy összejöjjön.

Mindebből (telefonálás, írás, szervezés, remélés és mindenek előtt imádkozás) még sok-sok szükségeltetik, de az már szinte biztosra vehető, hogy ha Isten is akarja, 19 nap múlva felragyog sok-sok apró mécses a földvári evangélikus templomban.

A tavalyihoz hasonlóan blogunk rendszeresen hírt ad a szervezőmunkáról, a programok részleteiről, sőt, fogunk játszani is. Ez utóbbit a Facebookon. Már csak ezért is érdemes lájkolni profilunkat ezen a közösségi oldalon (Katt ide!)

"Nyitott ajtót adtam eléd..." - ez a bibliai mondat a Nyitott templom-program igéje. Nyitott ajtót adtunk eléd is. Csak be kell lépned. Augusztus 19-én!

A bejegyzés trackback címe:

https://nyitotttemplom.blog.hu/api/trackback/id/tr103114711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása