Ma délután tartottuk hagyományos karácsonyváró teadélutánunkat, amelyen evangélikus hittanos gyermekeink adtak rövid műsort. Gyülekezeti terem hiányában a művelődési ház egyik klubtermét kértük el. Ez azonban kicsi lett, így a könyvtárban kezdtük el az ünneplést. Az…

Az advent szó eljövetelt jelent. Várjuk a Világ Világosságát, Jézust, akinek születését karácsonykor ünnepeljük. Advent első hetének vezérigéje ez: "Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas." (Zakariás 9,9) Tegyél Te is azért, hogy az advent valóban a…

Az alábbiakban Hidasi Márk III. évfolyamos teológiai hallgató december 5-ei pusztaföldvári igehirdetését közöljük, videóillusztrációval. (A fotó szintén december 5-én, Nagybánhegyesen készült.)Márk advent 2. vasárnapján prédikált Malakiás próféta könyve 3. fejezetének…

Az alábbiakban a lelkészi hivatal elérhetőségeiről és az ünnepi menetrendről adunk tájékoztatást.A Községi Önkormányzat segítségének köszönhetően a tervek szerint december 10-11. napján át tudunk költözni az önkormányzat Jókai utcai lakásába (a gyógyszertár…

Az adventi várakozás közepén vedég érkezik gyülekezetünkbe. Nem, most kivételesen nem "csak" az Úr Jézusra gondolunk, aki arra vár, hogy az új egyházi esztendőben megnyissuk előtte a szívünket.Advent 2. vasárnapján a pusztaföldvári gyülekezet de. 9 órakor kezdődő…

Ünnepélyes keretek között meggyújtottuk az elsőú adventi gyertyát a Rákóczi utcai adventi koszorún. Kis mécsessel mindenki hazavihette a lángot otthonába.Áldott adventi időszakot kívánunk mindenkinek!

Mi már az ünnepekre készülünk.Az egyházi esztendő advent első vasárnapjával kezdődik. Idén is szeretnénk emlékezetessé tenni a kezdetet. November 27-én (szombat) 16 órakor a Rákóczi utca Ady Endre utcai kereszteződésénél (a régi iskolaépület előtt) gyújtjuk meg köztéri…

süti beállítások módosítása