A Nyitott templom éjszakáján mindig arra törekszünk, hogy különösen barátságos, vidám légkört teremtsünk nektek. Így már a frissítőt és szendvicseket is igazi nyári hangulatban veheted magadhoz. Képünk 2008-ban, a templom hátuljában berendezett Kávézóban készült.…

A Nyitott templom éjszakájának komoly története van. 2012. augusztus 3-án ugyanis immár ötödször tartjuk meg rendhagyó esti programunkat. Így hát van egy komoly gépgalériánk mindabból, ami eddig történt négy éven át. Ebből mutatunk be időnként egyet-egyet afféle…

Nos, túl vagyunk a harmadik Nyitott templom éjszakáján. Így vártuk vendégeinket tegnap este. (Boda Zsuzsa fotója) Hogy mi történt odabent, arról még ezen a hétvégén beszámolunk, ígérjük. Természetesen sok fotóval.Addig pedig olvasd el az este első sajtóban megjelent…

A Nyitott templom éjszakája szervezése során folyamatosan arra törekszünk, hogy az éjszaka áhítatához, csendjéhez és az esemény különlegességéhez illő hangulatot teremtsünk. Ezért több tucat mécsest és fáklyát helyezünk el templomunk belsejében és a templomkertben.

Miért éjszaka?Az időpontválasztásnak a legegyszerűbb praktikus okai is vannak: ilyenkor érünk rá a legtöbben, ráadásukl a nagy meleg sem zavarja vendégeinket. (Az idei nyáron viszont különösen is reméljük, hogy hideggel sem kell számolnunk.)Az este azonban különleges több…

süti beállítások módosítása