Az alábbiakban a lelkészi hivatal elérhetőségeiről és az ünnepi menetrendről adunk tájékoztatást.A Községi Önkormányzat segítségének köszönhetően a tervek szerint december 10-11. napján át tudunk költözni az önkormányzat Jókai utcai lakásába (a gyógyszertár…

Ami egyelőre biztosnak tűnik: a dolgok - legalább rövidtávú - rendezéséig is szeretnénk zökkenőmentesen megtartani az istentiszteleteket.Advent 3. vasárnapján (december 12.) de. 9 órakor megtartjuk vasárnapi istentiszteletünket úrvacsoraosztással a Községi Könyvtárban. Szintén…

A pusztaföldvári evangélikus templom 1912-13-ban épült a község főutcáján. Terveit Dvoracsek József építész készítette. Az alapkő letételére 1911. október 31-én (reformáció ünnepe) került sor. Felszentelési ünnepségét 1913. november 30-án (advent első vasárnapja)…

Isten hozott a Nyitott templom éjszakájának blogjában!Bizonyára sokat fogsz találkozni még ezzel a logóval. És csak remélni tudjuk, hogy sokat is fog ez neked jelenteni...A legfontosabb: 2010. július 23-ára ne tervezz más programot! Akkor nyílik ki ugyanis a pusztaföldvári…

süti beállítások módosítása