Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már írtuk, az idén ünnepeljük templomunk alapkőletételének 100. évfordulóját. A templomépítésben nagy szerepe volt Bolla Mihály miniszteri tanácsosnak, akik pusztaföldvári származású volt, és a Földművelésügyi Minisztérium tanácsosaként dolgozott éveken keresztül. Nevéhez fűződik a templom mellett a földvári községháza és az ún. jegyzői lakás (a Szabadság téren lévő, jelenleg üres rózsaszín lakóépület) felépítése is. Egyik hozzátartozójának köszönhetően a napokban megkaptuk a Bolla család egykori házának képét, amely később a helyi Tüzép-telepként funkcionált. Jól látható mellette a régi iskolaépület, a nemrég lebontott evangélikus parókia és templomunk is.

A Nyitott templom éjszakáján több érdekes dokumentum lesz látható azon az exkluzív kiállításon, amelyre a templomépítés iratai közül válogattunk. Már csak ezért is érdemes eljönni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nyitotttemplom.blog.hu/api/trackback/id/tr153122904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.