Örömmel adjuk hírül, hogy a tegnap délután folyamán sor került új gyülekezeti centrumunk műszaki átadására. Még kisebb villanyszerelési munkák vannak hátra, no meg a használatba vételi engedély beszerzése, de az épület lakható, belakható. Közben saját kézzel nekiláttunk a parképítésnek (tuják, cserjék, virágok ültetés, füvesítés).

A képen a gyülekezeti terem látható esti fényben. Egyelőre üresen. Van ugyanis egy épületünk, amelynek a berendezése még hátra van. Szeretnénk, ha a gyülekezeti terem berendezése is korszerű, barátságos és tartós lenne. Ezért - ahogyan azt már a Pusztaföldvári Hírmondóban is meghirdettük - gyűjtést szervezünk. Amire feltétlenül szükségünk lesz: 1 oltárasztal, mögötte egy nagy fakereszt, a rávaló oltárterítőkkel és egyéb kellékekkel, 50 db rakásolható kárpitozott tárgyalószék, függöny és sötétítő drapéria a hét ablakra, egy plafonra szerelhető vetítővászon és egy szőnyeg.

Kaptunk már adományokat, a gyűjtést azonban folytatjuk, hiszen még nem gyűlt össze a szükséges összeg. Jószívű adományokat személyesen gyülekezetünk pénztárosának, a lelkészi hivatalban, vagy a helyi Takarékszövetkezetben vezetett számlánkra történő készpénzes befizetéssel lehet nyújtani, de választható átutalás is. Számlaszámunk: 53300115-16000054. Minden segítséget köszönünk.

A bejegyzés trackback címe:

https://nyitotttemplom.blog.hu/api/trackback/id/tr664478575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.