"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma)

Ennek megünneplésére várunk mindenkit este 6-tól a katolikus plébániára, ahol nagypénteki istentiszteletet tartunk. Hagyományainknak megfelelően az istentisztelet passióolvasással kezdődik, vagyis végig hallgatjuk Jézus szenvedésének és halálának történetét.

 

"Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog...." (János evangéliuma 6, 51)

Éhezünk. Ha nem is fizikailag (mert - Istennek hála - minden válság, anyagi probléma, munkanélküliség ellenére többségünk még mindig nem tapasztalta meg, hogy milyen naponta korgó gyomorral létezni), lelkileg mindenféleképpen. Félelem, betegség, aggódás tölti be mindennapjainkat.

"Én vagyok az élet kenyere..." - mondja magáról Jézus. Ő az, aki az úrvacsorában, kenyérben és borban felkínálta magát nekünk, hogy közösséggé legyünk vele és egymással.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora, az úrvacsora szerzésének ünnepe. Becsüljük meg ezt a napot!

Este 6 órától a katolikus plébánia épületében tartjuk különleges nagycsütörtök esti liturgiánkat, amikor megidézzük az utolsó vacsora légkörét: asztal köré telepedve veszünk úrvacsorát kovásztalan kenyérrel és borral. Várunk közösségünkbe.

Virágvasárnapi ünnepi istentiszteletünkön került sor a gyülekezet új presbitériumának beiktatására. Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepén Lászlóné Házi Magdolna lelkész prédikációjában rámutatott, hogy a Jézust üdvözlő tömeg néhány nap alatt lecsökkent. "A keresztnél és az üres sírnál már alig volt ott valaki a tanítványok közül is" - mondta. Felhívta a figyelmet, hogy a virágvasárnap nyitány, együtt kell mennünk Jézussal nagycsütörtökön át a nagypénteki Golgotáig, majd az üres sír ünnepéig. A presbitereknek különösen is a szívére helyezte, hogy tartson ki a lelkesedésük.

Áldott szolgálatot kívánunk gyülekezetünk tisztségviselőinek!


Virágvasárnap, Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepe a nagyhét nyitánya. A nagyhetet pedig méltán nevezhetjük az egyházi esztendő csúcspontjának. Nagycsütörtök az úrvacsora szentsége szerzésének ünnepe. Az utolsó vacsorát követően elfogták Jézust, és fél napon át tartó eljárás után szegezték keresztre, amelyről nagypénteken emlékezünk meg. Húsvét már a feltámadás ünnepe.

Az alábbi ünnepi alkalmakra nyújtunk át virtuális meghívót mindenkinek, és arra biztatjuk blogunk olvasóit is, hogy becsüljük meg ezeket az ünnepi alkalmakat:

Április 1. (virágvasárnap) de. 9 óra: virágvasárnapi istentisztelet + a presbitérium ünnepélyes eskütétele (helyszín: evangélikus templom).

Április 5. (nagycsütörtök) du. 6 óra: nagycsütörtök esti liturgia az asztal körül (helyszín: katolikus plébánia).

Április 6. (nagypéntek) du. 6 óra: passióolvasásos és úrvacsorás istentisztelet (helyszín: katolikus plébánia).

Április 8. (húsvétvasárnap) de. 9 óra: húsvéti ünnepi istentisztelet úrvacsorával (helyszín: evangélikus templom).

Április 9. (húsvéthétfő) du. 6 óra: könnyűzenés húsvéti örömünnep (helyszín: katolikus plébánia).

Áprilistól a vasárnapi istentiszteleteket saját templomunkban tartjuk! Így április 1-jén de. 9 órakor a virágvasárnapi istentisztelet és presbiteriktatás helyszíne is az evangélikus templom.

Egyéb alkalmainkat és különleges istentiszteleteinket (így a nagycsütörtök esti liturgiát, a nagypéntek esti passióolvasást és a húsvéthétfő esti könnyűzenés istentiszteletet is) a katolikus plébánián tartjuk.

 

Ugye, mennyire jól esik a tavaszi napfény? Szinte el is felejtettük, hogy egy hónapja mekkora hóban csúszkáltunk el a kiskapuig is...

Minden tavasz új reménység. Különösen az idei, amikor nemcsak a feltámadás ünnepére készülünk lélekbe n, hanem hat évre megválasztottuk gyülekezetünk új tisztségviselőit. Egyhangú szavazattal az alábbi döntés született a mai gyülekezeti közgyűlésen.

Most nemcsak az április 1-jei, de. 9 órakor kezdődő ünnepélyes iktatásra hívunk mindenkit, hanem áldott szolgálatot kívánunk minden megválasztott testvérünknek, és köszönjük azok segítségét, akik eddig vezették, imádságos szeretetükben hordozták közösségünket.

Isten adjon erőt, kitartást és valóban reményteli tavaszt!

FELÜGYELŐ: Zalainé Kaczkó Ágnes; MÁSODFELÜGYELŐ: Tóth Imréné; GONDNOK-PÉNZTÁROS: Tóth Mária; JEGYZŐ: Gregus Ilona

PRESBITEREK:

Berke Inez

Berki Lászlóné (tiszteletbeli)

Csökmei Enikő

Csökmei István

Fazekas Józsefné

Gál Lajosné

Gálné Újvári Edit

Holecskáné Berki Erika

Marosán Zoltán Mihályné

Németh Antalné (tiszteletbeli)

Réti Zoltánné

Rideg Imréné

özv. Sitkei Józsefné

Szeleiné Gregus Edit

Vajda Katalin

Varga Sándorné (tiszteletbeli)

Képünk az Ökumenikus imahét második napján készült ma este a földvári plébánia közösségi termében. Szentbeszédet mondott Blősz Attila plébános, a liturgiában közreműködött Zsíros András evangélikus lelkész (Medgyesegyháza) és Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész. Az istentisztelet után ez együttlét szendvics és tea mellett folytatódott.

Holnap este fél 6-kor a csanádapácai evangélikus imaházban folytatódik az imahét.

Talán már egy évtizede annak, hogy minden januárban megrendezzük katolikus testvéreinkkel együtt az ökumenikus imahetet. Nem más ez, mint négy egymást követő estén egy-egy istentisztelet, amikor egymás templomaiban egymás lelkészeit hallgatjuk, közösen énekelünk és imádkozunk. Arra bátorítunk mindenkit, hogy látogassák alkalmainkat.

Az időpontok és helyszínek:

Január 16. (hétfő) Csanádapáca, katolikus templom

Január 17. (kedd) Pusztaföldvár, katolikus plébánia

Január 18. (szerda) Csanádapáca, evangélikus imaház

Január 19. (csütörtök) Pusztaföldvár, katolikus plébánia.

Az istentiszteletek egységesen fél 6-kor kezdődnek.

 

Íme: itt tart a gyülekezeti centrum építése. A tavalyi januárhoz képest mindenféleképpen reményt keltő, nem? :) A középső kép a jövendő gyülekezeti terem. Ahol a malterkeverőt látjátok, ott a reménység szerint oltár áll. Így akár jövő vízkeresztkor ott veheted te is az úrvacsorát.

Szeretnéd tudni, hogy hová visz az út ? Ebben segít az Útmutató. A kis kiadvány minden napra tartalmaz két-két mondatot a Bibliából (+ kettő másik igehelyet, amelyet magad kereshetsz ki a Szentírásból). Reggel, indulás előtt, vagy este elalvás előtt fellapozhatod, és segítség lesz neked a mindennapok során. Ára mindössze 370,- Ft. (Kis mérete miatt elfér táskában, zsebben is.) 570,- Ft-ért kapható a bővített Útmutató, amely minden napra egy-egy imádságot, idézetet is tartalmaz.

Megérkezett az Evangélikus Naptár is. A 270 oldalas kalendárium a hasznos olvasnivalók mellett tartalmazza az elmúlt év krónikáját, többek között fényképet közöl a pusztaföldvári Nyitott templom éjszakájáról. Ára most csak 790,- Ft.

Karácsonyi ajándéknak is nagyszerű a Biblia. A nagyalakú, igen szép kiadású ára 2900,- Ft. Az Evangélikus Énekeskönyv 1750,- Ft-ért megvásárolható. Kapható a lelkészi hivatalban, a lelkésznél, valamint istentiszteleteink helyszínén. Akár holnap vagy az ünnepek alatt.

Persze mindez a készlet erejéig, úgyhogy tanácsos sietni. :)

 

Már most közreadjuk az ünnepi istentiszteletek időpontjait, hogy mindenki tudjon készülni, tervezni. Újdonság, hogy hosszú kihagyás után szenteste is tartunk istentiszteletet. Méghozzá különleges gyertyafényes este keretében látogatunk el énekekkel, igeolvasással Betlehembe, a születés városába.

Ezúttal is tartunk rendhagyó (könnyűzenés) istentiszteletet is, a szokás szerint karácsony 2. ünnepnapján.

 

Az istentiszteletek:

  • Dec. 24. (szenteste) este 6 óra: gyertyafényes szentesti istentisztelet
  • Dec. 25. (karácsony 1. napja) de. 9 óra: úrvacsorás ünnepi istentisztelet
  • Dec. 26. (karácsony 2. napja) de. 9 óra: "Új találkozás" rendhagyó könnyűzenés istentisztelet
  • Dec. 31. (óév délután) du. 3 óra: az év utolsó istentisztelete
  • Jan. 1. (újév napja) de. 9 óra: úrvacsorás ünnepi istentisztelet - utána újévi koccintás
  • Jan. 8. vasárnap) de. 9 óra: úrvacsorás vízkereszti istentisztelet

Istentiszteleteinket a fűtött római katolikus plébánián tartjuk (Jókai utcán, a katolikus templom mögötti fehér épület).

Szeretettel és nyitott ajtókkal várunk mindenkit!

Ma délután tartottuk hagyományos karácsonyváró teadélutánunkat, amelyen evangélikus hittanos gyermekeink adtak rövid műsort. Gyülekezeti terem hiányában a művelődési ház egyik klubtermét kértük el. Ez azonban kicsi lett, így a könyvtárban kezdtük el az ünneplést. Az alábbiakban néhány fotót adunk közre az igen jó hangulatú délutánról.

 

 

 

Az advent szó eljövetelt jelent. Várjuk a Világ Világosságát, Jézust, akinek születését karácsonykor ünnepeljük. Advent első hetének vezérigéje ez: "Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas." (Zakariás 9,9) Tegyél Te is azért, hogy az advent valóban a várakozás időszaka legyen! Ülj le vasárnaponként a gyertyák fény mellett, mondj el egy imádságot, és tisztítsd ki ne csak lakásod, hanem szíved is az ünnepekre!

Istentiszteleteket adventben is vasárnaponként de. 9 órakor tartunk. December 4-én (advent 2. vasárnapján) az istentiszteleten ráadásul vendégünk is lesz: dr. Száraz Csenge Gitta teológiai hallgató prédikál nekünk. Szeretettel várunk.

Képünk ma délelőtt a Szabadság téri közös adventi koszorúnál készült.

Ma mindenszentek napja, holnap pedig halottak napja van. Ugyan a protestáns egyházak naptárában ez nem ünnepként szerepel, mi, evangélikusok is megemlékezünk ezekben a napokban elhunyt szeretteinkről, elzarándokolunk sírjukhoz, és egy-egy imádságban köszönjük meg Istennek életüket. Az alábbiakban egy imádságot közlünk, amellyel Te is megemlékezhetsz elhunyta családtagjaidról, barátaidról otthonodban egy-egy gyertya meggyújtása mellett. (A kép a pusztaföldvári temetőben készült.)

 

Mennyei Atyánk! Áldunk téged, hogy az örök élet reménységével ajándékoztál meg minket. Erősíts kegyelmeddel, hogy az elmúlás láttán is megálljunk abban a bizonyosságban, hogy sem élet, sem halál el nem választhat a te szeretetedtől. Óvj meg attól, hogy zúgolódjunk bölcs végzésed ellen. Taníts igazi hálára, hogy megköszönjük mindazt a jót és örömöt, amit elköltözött szerettünk által adtál nekünk. engedd, hogy egész eddigi életünket, közös örömünket, bánatunkat és vétkeinket a te kegyelmedbe tegyük le. Vezess minket a te utadon, hogy hűségesen töltsük be hivatásunkat, egykor pedig együtt örvendezzünk színed előtt, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

 

 

Az épülő gyülekezeti centrum alapkövének elhelyezésével ünnepeltük templomunk alapkőletételének századik évfordulóját ma délután. Ribár János esperes prédikációjában kiemelte, hogy a decemberi katasztrófa értékelhető Isten ítéletes figyelmeztetésének, ugyanakkor az új kezdet nem más, mint Isten fantasztikus kegyelme. "Nem természetes, hogy amikor mindenhol pénzszűke van, egy új gyülekezeti komplexum épüljön. Ez nem természetes. Ez a kegyelem" - mondta. Az istentisztelet után helyeztük el az üvegkapszulát a földbe, amelyre nem sokkal az ünnepség után betonréteg is került.

Ha minden a terv szerint halad, májusra felépül az új gyülekezeti házunk. Anyagi forrást állami segítséggel a Magyarországi Evangélikus Egyház. valamint bajor evangélikusok adománya biztosít. A gyülekezeti terem berendezésére (oltár, székek, függönyök stb.) pedig a mai napon indítottunk gyűjtést.

Sokat gondolkoztunk azon, hogy mi legyen az a másfél liternyi ajándék, amellyel meglepjük azokat, akik majd - reményeink szerint csak sok-sok évtizeddel vagy évszázaddal később - megtalálják a holnap elhelyezésre kerülő alapkövet.

Íme mindaz, amit föld alá rejtünk holnap délután:

  • az Evangélikus Élet hetilap legfrissebb száma,
  • a Pusztaföldvári Hírmondó legfrissebb száma,
  • a Békés Megyei Hírlap legfrissebb száma,
  • az alapkőletételi okirat,
  • egy 2011-es pusztaföldvári kártyanaptár,
  • egy kép a lebontott parókián márciusban tartott búcsúistentiszteleten,
  • egy Békés Megyei Hírlapban megjelent cikk a parókia építéséről,
  • a gyülekezeti látványterve és alaprajza,
  • a gyülekezeti ház építési engedélye,
  • 4 db pénzérme azok közül, amelyek a régi parókia alapjából kerültek elő,
  • 8 db 2010-es pénzérme (ha van valakinek 2011-es, és holnap elhozza, az is belekerül, mi sajnos nem találtunk),
  • a holnapi ünnepi istentisztelet meghívója és éneklapja.

Mindezek mellett holnap a templomajtóban minden résztvevőtől kérünk egy aláírást arra az emléklapra, amely szintén belekerül az üvegbe, megörökítendő mindazok nevét, akik velünk ünnepelnek.

 

Október 31-én (hétfő) du. 3 órakor kezdődik az az ünnepi alkalom, amikor nemcsak megemlékezünk templomunk alapkőletételének 100. évfordulójáról (ugyanis napra pontosan egy évszázada, 1911. október 31-én helyezték el az alapkövet), hanem elhelyezzük az új gyülekezeti centrum alapkövét is.

A kezdő kapavágással nem vártak a munkások, amint lehetett, nekikezdtek a munkának. Mi pedig már látjuk, hogy körülbelül mi hol lesz.

A kép a Rákóczi utca felől készült, balra található a templom, jobbra pedig a régi iskolaépület. A képen feltüntettük a fontosabb helyiségeket. Az épület nem közvetlenül az utcafronton lesz, hanem egy 5 méter széles előkert található majd előtte (terveink szerint sok-sok színes virággal). A z épület utca felőli részén található egy mozgáskorlátozottak számára is megközelíthető közösségi terem, sajt mosdóval és teakonyhával. Itt tarthatjuk majd téli istentiszteleteinket és egyéb programjainkat. A lelkészi iroda innen is megközelíthető, de az épület hátsó részében található lelkészlakásból is. A ház mögött egy könnyűszerkezetes garázs és kazánház lesz, vegyestüzelésű kazánnal.

Sok munka, aggódás és imádság előzte meg, hogy legalább idáig eljussunk. Munkára és imádságra még sok szükségünk lesz. De egyelőre a háláé és az ünneplésé a főszerep. Hétfőn délután ünnepelj velünk!

Hisszük, hogy az istentisztelet akkor éri el a célját, ha mindazok, akik ott ülnek az alatt az 55-60 percig a templomban, tudják mindannyian, hogy mi zajlik körülöttük. Ezért mi mindent megteszünk. Első lépésként egy néhány oldalas ismertetőt helyezünk el a templompadokba. Az általunk csak Kalauznak nevezett kis nyomtatvány pontról pontra magyarázza az istentiszteleti rend egyes elemeit, megtalálható benne minden közösen mondott imádság, a legvégén pedig még az oltáron található tárgyak szimbolikájával is megismertetjük láto9gatóinkat. A Kalauz úrvacsorai istentiszteletre készült verziója természetesen a szentség vételének rendjével is megismertet. Ismertetőnk holnap reggel, és minden alkalommal vár téged is a templompadban. Élj vele!

Ma már kézbe vehették a gyerekek a templomlátogatást igazoló kis színes lapokat. Ahogyan már előző blogbejegyzésünkben hírt adtunk róla, templomunkban is teljesíthetik a katolikus iskola tanulói a kötelező istentisztelet-látogatást, amelyről igazolást állítunk ki. Minden gyerek választhat a különböző színű füzetek közül, amelyben kis bárányfejes pecséttel, dátummal és aláírással igazoljuk, hogy tulajdonosa részt vett az istentiszteleten.

A következő pecsételési lehetőség a holnap reggel 9 órakor kezdődő istentiszteleten lesz templomunkban. Te már kaptál a vidám rajzzal ellátott igazoló lapból?

Megszületett az iránymutatás a katolikus egyházi fenntartás alá került pusztaföldvári óvoda és iskola gyermekei és dolgozói számára irányadó templomlátogatás rendjéről.

A három történelmi felekezet legmagasabb vezetői által 2006. szeptember 20-án megkötött megállapodással összhangban minden óvodás és iskolás gyermek számára biztosított a választása szerinti (római katolikus vagy evangélikus) hitoktatás, valamint mindenki a saját választása szerinti felekezet templomában teljesítheti a legalább havi egy kötelező vasárnapi templomlátogatást. Ennek megfelelően választható az evangélikus istentisztelet is mind a gyerekek, mind az intézményi dolgozók által. Az istentisztelet látogatásáról templomunkban igazolást állítunk ki, amellyel igazolható, hogy az istentiszteleten a gyermek, illetőleg a felnőtt részt vett. A szabad választás természetesen nem vonatkozik a tanévnyitó és tanévzáró szentmisékre, valamint a névadó Szent Imre napja apropóján megtartásra kerülő misére. Ezeken minden gyermeknek és dolgozónak - felekezeti hovatartozástól függetlenül - a részvétel kötelező.)

Istentiszteleteinket továbbra is minden vasárnap de. 9 órakor tartjuk az evangélikus templomban (Rákóczi u. 30.) Szeretettel várjuk arra a gyermekeket, szülőket, nagyszülőket és intézményi dolgozókat egyaránt.

Istentiszteleteink időpontja - az iskolavezetés ígéretének megfelelően - minden alkalommal kifüggesztésre kerül az intézmény faliújságján is.

 

Október hónapban is minden vasárnap de. 9 órakor tartunk istentiszteletet templomunkban. Egy rendkívüli istentiszteleti alkalmunk is lesz: október 8-án (szombat) de. 9 órakor a 40 aranykoronás ünnep részeként tartunk aratási hálaadó istentiszteletet templomunkban.

Ezúton is felhívjuk az iskolás és óvodás gyermekek, valamint szüleik és a helyi oktatási intézményekben dolgozók figyelmét, hogy kérésre az istentiszteletek látogatásáról igazolást állítunk ki. Ezzel bizonyíthatják az egyházi oktatási intézményben, hogy részt vettek a gyülekezet istentiszteleti alkalmán.

Az ország legjobb helyi hírportálja, az Oroscafé is írt a Nyitott templomról. Olvasd a cikket és lájkold Te is! Katt ide!

Péntek este meglátogatott bennünket a Hír6 hírportál tudósítója. A Lászlóné Házi Magdolna lelkész a riporter kérdésére beszélt tűzről, kárról, de reményről is. Az interjú ide kattintva olvasható el.

Íme az eredmény:

Meg vagy keresztelve? 80 % igen, 20 % nem.

Káromkodtál ezen a héten? 69 % igen, 31 % nem.

Van otthon Bibliád? 81 % igen, 19 % nem.

Köszönjük mindenkinek az őszinteségét. :)

A Nyitott templom éjszakájával kapcsolatban sugároz interjút az MR6 (A régió rádiója) holnap (augusztus 21-én) reggel 8-kor kezdődő Kapocs című műsora. A rádió a Dél-Alföldön a 93,1 Mhz-en hallható, az on-line adás pedig ide kattintva érhető el.

süti beállítások módosítása