Az istentiszteleten Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes hirdette az igét. Prédikációjában kiemelte, hogy a templom mindannyiunk otthona. Még azok is otthonra találnak falai között, akik nem látogatják rendszeresen az istentiszteleteket. Az alkalmon a lelkészek a résztvevőket…

Úgy néz ki, hogy fentről gyönyörű időt ajándékoz nekünk a mi Istenünk a holnapi napra. A koponyeg.hu előrejelzése szerint: "Pénteken is napos idő várható, esetleg este ÉNy-on növekedhet meg a felhőzet és zápor, zivatar is előfordulhat. Eleinte a déli, majd az ÉNy-i…

A Nyitott templom idei istentiszteletének vezérgondolata Péter első leveléből származott: "...mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá". Az oltáron ezt hirdették a feliratozott réglák is.Az istentisztelet liturgájában Lászlóné Házi Magdolna lelkész mellett a…

Hogy mitől lehet egy istentisztelet interaktív? Elsősorban attól, hogy a padokban ülők sem csak passzív szemlélői, hanem aktív résztvevői az eseményeknek.Mivel a tavalyi alkalom középpontjában Jézus azon kijelentése állt, hogy "Én vagyok az út, senki sem mehet az…