És akkor álljon itt az idei Nyitott templom éjszakájának teljes programja! A címben azért a kérdőjel, mert természetesen idén is lesznek kisebb meglepetéseink. És ugyebár a meglepetésnél fogalmilag kizárt, hogy idő előtt eláruljuk. Ezért nem is tesszük. :) Ami bizonyos, az az…

Bizony, már alig egy hét választ el bennünket a Nyitott templom éjszakájától. Addig persze sok-sok tennivalónk van még. Vasárnap, a de. 9 órakor kezdődő istentisztelet után tartjuk a szervező csapat rövid megbeszélését. Ezt követi templomunk átöltöztetése, a…

És akkor jöjjön végre a programok váza! Mivel is várjuk blogunk Tisztelt Olvasóit is a pusztaföldvári evangélikus templomba augusztus 19-én (péntek) este.18:00: Gyülekezés, "bemelegítő játékok" (igehorgászat, bibliai ugróiskola, nemek csatája, szószékfoglaló),…

Nem, Kedves Olvasó, nem feledkeztünk el a hűvös nyárban sem a Nyitott templom éjszakájáról. Amíg tombolt a kánikula, majd pedig a rossz idő, telefonáltunk, írtunk, szerveztünk, reméltünk, és mindenek előtt imádkoztunk, hogy összejöjjön.Mindebből (telefonálás, írás,…

Hatúlságosan zajos az életed,egy félórára szeretnél megpihenni,útmutatásra, segítségre vágysz,úgy érzed magad, mint a kismadár, amely kiesett a fészekből,ez a félóra éppen neked, érted van.Február 26-án (szombat) este 6-kor indítjuk új programunkat a katolikus plébánián,…

Szemfüles blogolvasóink talán észrevették: arra törekszünk, hogy blogbejegyzéseink 7 óra 23-kor kerüljenek publikálásra.Ha idáig eljutottál, de a miértre még nincs válaszod, egyet tehetsz: belenézel a naptáradba. Ugye, már be van írva, hogy 7. hó 23-án Nyitott templom…

Merta templom mindenki számára nyitott,a templom nem egy világtól elzárt, sötét tér,vannak, akik eddig valamilyen oknál fogva még nem lépték át templomunk küszöbét,a templom a találkozás tere: találkozás az élő Istennel és találkozás a többi emberrel,ünnepelni nemcsak a…

Isten hozott a Nyitott templom éjszakájának blogjában!Bizonyára sokat fogsz találkozni még ezzel a logóval. És csak remélni tudjuk, hogy sokat is fog ez neked jelenteni...A legfontosabb: 2010. július 23-ára ne tervezz más programot! Akkor nyílik ki ugyanis a pusztaföldvári…