Péntek este meglátogatott bennünket a Hír6 hírportál tudósítója. A Lászlóné Házi Magdolna lelkész a riporter kérdésére beszélt tűzről, kárról, de reményről is. Az interjú ide kattintva olvasható el.

Íme az eredmény:Meg vagy keresztelve? 80 % igen, 20 % nem.Káromkodtál ezen a héten? 69 % igen, 31 % nem.Van otthon Bibliád? 81 % igen, 19 % nem.Köszönjük mindenkinek az őszinteségét. :)

A Nyitott templom éjszakájával kapcsolatban sugároz interjút az MR6 (A régió rádiója) holnap (augusztus 21-én) reggel 8-kor kezdődő Kapocs című műsora. A rádió a Dél-Alföldön a 93,1 Mhz-en hallható, az on-line adás pedig ide kattintva érhető el.

A templomban Zsolczai Balázs kecskeméti evangélikus képzőművész kiállítását is meg lehetett tekinteni. A vizes témájú akvarellek mellett absztaktabb alkotásokat is láthattunk tőle.

Az istentiszteleten Szabóné Mátrai Marianna püspökhelyettes hirdette az igét. Prédikációjában kiemelte, hogy a templom mindannyiunk otthona. Még azok is otthonra találnak falai között, akik nem látogatják rendszeresen az istentiszteleteket. Az alkalmon a lelkészek a résztvevőket…

A békéscsabai Zenebarát Felebarátok csapata zenés műsorát az este központi témájára hangolta. Címe: Az alapkő volt.

A megnyitón a helyi Búzavirág népdalkör istenes énekekből adott elő egy csokorral, amellyel a másnapi államalapítási ünnepről is megemlékeztek.  

A Nyitott templom éjszakájának nyitó videója után Lászlóné Házi Magdolna lelkész köszöntötte a megjelenteket. Egy imádságban emlékezett meg a száz évvel korábban élt templomépítő ősökről, majd megkoszorúztuk Bolla Mihály miniszteri tanácsos emléktábláját.…

Idén is sok-sok tucat ember vett részt a Nyitott templom éjszakáján. Folyamatosan töltjük fel a képeket. Mivel többen fotóztak, máskor is érdemes lesz bekukkantani blogunkra.Közben pedig már a BEOL tudósítása is olvasható ide kattintva. 

Két éve már láthatott fotókiállítást a Nyitott templom közönsége. Ezúttal pedig festményeket mutatunk be. vendégünk lesz Zsolczai Balázs kecskeméti evangélikus képzőművész. A 31 éves fiatalemberről érdemes tudni, hogy 2006-ban a II. Kortárs keresztény ikonográfiai…

Készülnek a kiállítások is.Ugyan lesz olyan tárlat, amely csak holnap érkezik (arról bővebben itt is később), a templomépítés történetéről összeállított kis tárlat már a helyén. A képen annak a Bolla Mihálynak a bemutatása látható, akinek igen sokat köszönhet…

Nem tesszük fel rejtvénynek, hogy mit ábrázol a kép, mert biztosan elbuknád. Ez ugyanis nem más, mint a pusztaföldvári evangélikus templom látványterve...Nem, nem tévedés. Valóban készült egy ilyen terv is. Nem sokon múlt, hogy ilyen épületet emeljenek száz évvel…

Egy nappal a templomajtó kinyitása előtt lépten-nyomon találkozhatsz velünk: Reggel vezető hír voltunk a Rádió 1 műsorán, és egyik kedvenc hírportálunk, az Oroscafé szerkesztői is minket ajánlanak a hétvégére. Ez utóbbit megtekintheted ide kattintva.

Most végre azt is eláruljuk, hogy milyen filmet nézhetnek meg, akik este fél 10 után is velünk maradnak holnap a Nyitott templom éjszakáján. A 2007-ben bemutatott Bakancslista című filmre esett a választásunk.A történet két ember (Jack Nocholson és Morgan Freeman)…

Úgy néz ki, hogy fentről gyönyörű időt ajándékoz nekünk a mi Istenünk a holnapi napra. A koponyeg.hu előrejelzése szerint: "Pénteken is napos idő várható, esetleg este ÉNy-on növekedhet meg a felhőzet és zápor, zivatar is előfordulhat. Eleinte a déli, majd az ÉNy-i…

Az utóbbi napokban sokan segítettek nekünk kétkezi munkával, hogy a legméltóbb körülményeket teremtsük meg az ünnepi hétvégére. Egy lelkes csapatnak köszönhetően megújult a harangokhoz vezető lépcső, soha nem látott mértékben lett gyomtalanítva a templomhoz vezető…

süti beállítások módosítása