Biztosan sokat fogunk beszélni a tegnapi napról és emlékezni a gyülekezeti centrum szentelésének ünnepére. De most először beszéljenek a képek! Halasi Lászlóné és László Jenő Csaba képriportja következik: Gyülekezetünk hölgy tagjai már délelőtt hozták a finomságokat.…

"Kimondhatatlan hálával és örömmel adjuk hírül, hogy ismét megtapasztaltuk Isten kegyelmét és szeretetét: a lebontott pusztaföldvári evangélikus parókia helyén felépült új gyülekezeti házunk. Az épület felszentelésére 2012. június 23-án, szombaton délután kerül…

Örömmel adjuk hírül, hogy a tegnap délután folyamán sor került új gyülekezeti centrumunk műszaki átadására. Még kisebb villanyszerelési munkák vannak hátra, no meg a használatba vételi engedély beszerzése, de az épület lakható, belakható. Közben saját kézzel nekiláttunk…

 ...mármint a gyülekezeti centrum építésének. Van már napelemünk, és a héten felkerült a Luther-rózsa is a homlokzatra. Immár nemcsak házra, hanem (egy)házra is kezdünk hasonlítani.

Reménykeltő. Mindenek előtt a nagyszombat, hiszen azt eddig mindig a húsvét követte. De reménykeltő a gyülekezeti centrum építése is. A házban már a szobafestők dolgoztak a napokban, be is pillantottunk, és néhány felvételt készítettünk a gyülekezeti teremről kívül és…

Íme: itt tart a gyülekezeti centrum építése. A tavalyi januárhoz képest mindenféleképpen reményt keltő, nem? :) A középső kép a jövendő gyülekezeti terem. Ahol a malterkeverőt látjátok, ott a reménység szerint oltár áll. Így akár jövő vízkeresztkor ott veheted te…

Az épülő gyülekezeti centrum alapkövének elhelyezésével ünnepeltük templomunk alapkőletételének századik évfordulóját ma délután. Ribár János esperes prédikációjában kiemelte, hogy a decemberi katasztrófa értékelhető Isten ítéletes figyelmeztetésének, ugyanakkor az…

Sokat gondolkoztunk azon, hogy mi legyen az a másfél liternyi ajándék, amellyel meglepjük azokat, akik majd - reményeink szerint csak sok-sok évtizeddel vagy évszázaddal később - megtalálják a holnap elhelyezésre kerülő alapkövet.Íme mindaz, amit föld alá rejtünk holnap…

Október 31-én (hétfő) du. 3 órakor kezdődik az az ünnepi alkalom, amikor nemcsak megemlékezünk templomunk alapkőletételének 100. évfordulójáról (ugyanis napra pontosan egy évszázada, 1911. október 31-én helyezték el az alapkövet), hanem elhelyezzük az új gyülekezeti centrum…

Idei különleges templomi éjszakánk az alapozás körül zajlik.Ha jártál az utóbbi időben portánk környékén, talán nem is kérded, miért. Tavalyi Nyitott templom programunk óta sok-sok minden történt: tűz, kiköltözés, parókiabontás. Reményeink szerint hamarosan indulhat az…

Már-már mi is azt hittük, hogy nem találunk alapkövet a parókiaépületünk bontásakor. Aztán egyszer csak, amikor az alapot verték szét a munkások, valami előkerült...Parókia- és gyülekezetépítő eleink bizony megörökítették az építés időpontját. Akkor még…

Márciusban még így nézett ki:Három héttel később pedig így:Rohamléptekkel megkezdődött ugyanis a földvári parókia bontása. Ez alatt a néhány nap alatt az is kiderült, hogy az épület rosszabb állapotban volt, mint ahogy addig gondoltuk. A mestergerenda például 16 cm…

A lehetésges jövőről írta Beol internetes újság és a Békés Megyei Hírlap tegnap. A cikkből kiderül: folynak a tárgyalások, hogy egy korszerű gyülekezeti teremmel és kis lelkészlakással gazdagodjon Pusztaföldvár - német evangélikusok támogatásával.A cikk elolvasható itt.

Ahogyan bizonyára már többen hallottak róla, és ahogyan az a sajtóban is megjelent, tűz pusztított evangélikus parókiánban szombat este.Már a tények előtt legyen a szó a hálaadásé: a tragédia ellenére örülhetünk, hogy személyi sérülés nem történt, kizárólag egy embert…

süti beállítások módosítása