Az istentiszteleteket a gyülekezeti teremben tartjuk.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János evangéliuma)Ennek megünneplésére várunk mindenkit este 6-tól a katolikus plébániára, ahol nagypénteki istentiszteletet tartunk.…

Virágvasárnap, Jézus jeruzsálemi bevonulásának ünnepe a nagyhét nyitánya. A nagyhetet pedig méltán nevezhetjük az egyházi esztendő csúcspontjának. Nagycsütörtök az úrvacsora szentsége szerzésének ünnepe. Az utolsó vacsorát követően elfogták Jézust, és fél napon…

Mély fájdalommal, de a feltámadás reménységében tudatjuk mindenkivel, nemcsak azokkal, akik ismerték és szerették, hogy hosszas megaláztatás és türelemmel viselt szenvedés után ma délután három órakor szeretett fiunk és mesterünk születésének 33. évében a jeruzsálemi…

Sokan talán nem is gondolják, hogy nagypéntek a legnagyobb ünnepeink egyike. Sőt, a protestáns egyházakban (így az evangélikusoknál is) sokan egyenesen a legnagyobb ünnepnek tartják. Ami igaz, az igaz: ekkor teljesedett be az írás és halt meg értünk, bűnös emberekért a Megváltó…

süti beállítások módosítása