Az alábbiakban Hidasi Márk III. évfolyamos teológiai hallgató december 5-ei pusztaföldvári igehirdetését közöljük, videóillusztrációval. (A fotó szintén december 5-én, Nagybánhegyesen készült.)

Márk advent 2. vasárnapján prédikált Malakiás próféta könyve 3. fejezetének 1-7. versei alapján:

"Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! - mondja a Seregek URa.  De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja.  Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az ÚR Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az ÚRnak.  És olyan kedves lesz az ÚRnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években. Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek URa. Én, az ÚR, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat."

Kedves Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Élt egyszer egy evangélikus zeneszerző, egyben kántor, aki az összes ünnepkörre és minden egyes vasárnapra írt valamilyen zenét az évek során. Aztán a templomban ő maga előadta orgonán, vagy vezényelte a kórust és a zenekart.

Mielőtt a Nyugat-Békési Evangélikus Egyházmegyébe indultam, sok adventi zenét meghallgattam tőle készülés közben. Panaszra semmi okom, igazán nem volt megterhelő feladat. Kedves időtöltés volt régi idők szeretett zenéit hallgatni.

Azt hittem, majd megkönnyíti dolgomat a zenehallgatás, hát gondoltam magamban, biztos kapok valami jó ötletet legkedvesebb zeneszerzőmtől. Mondják, hogy a zenéről nem lehet beszélni, ahogy építészetről sem szoktak táncolni. Mégis, reménykedtem, hátha meghallok valamit, ami segít megfogalmazni adventi prédikációm néhány szépen elképzelt mondatát.

Bevallom, hogy éppen megnehezítette a dolgom, eléggé összezavartak a dallamok… Nem értettem, adventkor miért ír az említett zeneszerző olyan dallamokat az ünnepi szövegekre, amik szomorúnak tűnnek! Képzeljék el, egyszer egy olyannal is találkoztam, amikor egy passióének dallamára énekeltek adventi szöveget.

Én mindig úgy képzeltem el Adventet, hogy az valami vidám dolog. Így is tanultam, így hirdették nekem is, hogy Isten eljött hozzánk a világba. Ez az örömhír kezdete, az evangélisták is így kezdik az írást. Malakiás próféta sem írja másképp a Bibliában az Ószövetség végén, közvetlenül az evangéliumok előtt:

Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! - mondja a Seregek Ura.

Amikor az igehirdetés alapigéjét elolvastam elejétől a végéig a zenehallgatás után is, úgy éreztem, hogy Malakiás próféta sorai is mintha zenélnének.

Mintha megszólítana egy szomorúnak, borúsnak tűnő adventi dallam. Megszólít Keresztelő János is, hallom a Kiáltó ijesztő hangját a pusztában, mert ő egyengette az utat Megváltónk előtt, ő az Úr követe. Megszólít minket az ünnep áhítata. Megszólít az ige engem is, igehirdetőt.

És nem értem, miért érzem szomorúnak, nem értem, mi árnyékolja be ezt az örömhírt, hogy közelít Isten országa. Az örömhírt, ami a mindenkori keresztényeket szétfeszíti belülről. Várjuk a szövetség követét, mert nagyon kívánjuk őt, aki majd utána érkezik: Jézus Krisztust. Miért nem olyan egyszerű várni Istent, hogy ő majd szépen megérkezik? Miközben például kényelmesen ülök a tévé előtt, vagy amikor egyik vasárnap délután, ebéd után pihenek a szobámban, vagy amikor éppen meggyújtom a második gyertyát az adventi koszorún…

Közeledik Jézus születésnapja. Négy adventi vasárnappal, egy egész ünnepkörrel készülünk azt a csodát megünnepelni, hogy Isten az ember barátja lett, üdvösségünkért eljött a földre, hogy igehirdetésével, tanításával és kereszthalálával Isten szeretetét hirdesse és megváltson minket. Ezt a visszatarthatatlan örömöt beárnyékolják a zsoltáros sorai is:

Ments meg minket nevedért,

és bocsásd meg vétkeinket!

Hol a helye a keresztény ember életében a bűnbánatnak? Vajon miért kell róla a karácsony édes illatához egyre közelebb is bűnbánatot tartani? Mondhatnánk, hogy megvan a pontos és megszokott helye nagyhét és húsvét előtt, miért kell hangoztatni az ember kedvét elrontó bűnt télen is?

A bűnbánat lényege egészen más, Testvéreim, köze nincs a szomorúsághoz. A keresztény embernek tudnia kell, hogy amikor Isten vagy egy prófétája bűnbánatra, megtérésre hív minket, az evangélium kezdete. A megtérésre híváshoz Isten örök ígérete kapcsolódik. Együtt keressük a jó hírt, és a mai ige megtalált, mert Malakiás így folytatja:

De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja. Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt.

Az Ószövetségben gyakran olvasunk olyan csodálatos képeket, ahol Isten valamilyen iparművész, mi pedig a nyersanyag vagyunk. Isten fazekas, építész, ötvös, mi pedig agyag, kövek, ezüst vagyunk. Homályosan emlékszem, földrajzból tanultuk, hogy a fémipar ércből állítja elő a tiszta fémet. Egy nagyon fontos mozzanata a folyamatnak, hogy nagyon magas hőmérsékleten meg kell olvasztani a még zavaros nyersanyagot. Végül az összetett eljárás további részleteiben szállításra, eladásra, forgalmazásra alkalmas értékes, tiszta fémet kapnak a kohóban.

Talán hasonló a bűnbánat is, Testvéreim. Nem maradunk egyedül, nem is kell erőlködni, még kevésbé rettegni, maga Isten tisztít meg a bűntől, ingyen kegyelemből. Attól a bűntől, amitől a földre érkezett Jézus Krisztus megszabadít. Megszabadít, de ha körülnézünk a világban, tudjuk, hogy a valóság nem ilyen egyszerű, mert Malakiás ezt is írja:

Akkor majd igaz áldozatokat visznek az Úrnak. És olyan kedves lesz az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években. Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek Ura.

Igaz áldozatokat kívánt Isten, igaz áldozatot, amit ember nem adhat neki, úgy tűnik, képtelen rá.

Az ember elhajlik Istentől, mert azt gondolja, egyedül sikerül a megigazulás és a bűnbánat. Meggyőzi magát arról, hogy a törvények, a tisztálkodás, az adakozás, az étkezés, az áldozás, az emberekkel való érintkezés pontos szabályai biztonságot adnak az embernek, meg az a sok-sok tiltás...

Törvénygyűjtemény, amit egyértelműen lehet követni, amiről írástudók és sztárteológusok szépen elvitáznak egymással… mindeközben pedig azt látjuk, hogy vannak emberek, akik kizsarolják a dolgozó embert, az özvegyet és az árvát. Vannak vidékek, ahol elnyomják más nép gyermekeit. Vannak hamis próféták, akik varázslatokkal ámítják a tömeget. Vannak templomok, ahol igent mondanak az oltárnál, de szívük nemet dobogott – egyetlen kifejezéssel össze lehet foglalni: nem félik az Urat. Erről írja Malakiás, hogy:

Én, az Úr, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat.

Nem félik tehát azt az Urat, aki nem változott meg. Mi sem változunk, mert a megtérés és a bűnbánat nem úgy történik meg az emberrel, hogy egyik napról a másikra csakis tiszta gondolatokkal, kizárólag jócselekedetek végzésével és csupa szeretetben él tovább. Szeretném felolvasni az igehirdetési alapige folytatását:

Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek Ura. De ti ezt kérdezitek:

Miből térjünk meg? Testvéreim, itt a keresztény élet alapjáról van szó. Mi a megtérés? Mit jelent a korábban felolvasott igaz áldozat?

Jócselekedetek végzése? Adakozás? Okos istentisztelet? Megbocsátás? Kedves szavak? Részvét? Imádkozás? Nem, hiszen ezek ismerős, jó dolgok, gyakran teszünk ilyeneket. Az igazi áldozat valami egészen más lehet… talán alázat, Testvéreim.  Olyan alázat, ami nagyon szereti Istent és az embereket. Istent annyira szereti, hogy engedelmeskedik neki, mint gyermek Atyjának. Ugyanakkor az embert annyira szereti, hogy elindul Jeruzsálem felé, hogy keresztre feszítsék.

Krisztust adventkor fogadni azt jelenti, hogy a kereszt felé tartó Megváltót köszöntjük nem csak ezekben a hetekben, hanem az egész egyházi évben, de teljes életünkben.

Mai igénkben ezt hallottuk: megtérésre hív minket, és Ő is hozzánk szeretne térni.

Ezzel a reménykedő adventi szívvel köszöntsük Krisztust.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.