Épp egy héttel a Nyitott templom program előtt egy újabb dallal szeretnénk kedvet csinálni ahhoz, hogy e blog Olvasói jövő héten személyesen is meghallgassák az orosházi Immánuelt.A Pintér Béla által szerzett - ezúttal lassabb, elgondolkodtató - dalt ide kattintva hallgathatod…

Ahogyan arról korábbanbeszámoltunk, a pünkösdi hosszúhétvégén a Pusztaföldvár Tv két munkatársa filmet készített a pusztaföldvári evangélikus templomról. A nézők bejárhatják a teljes templomot a padlásig, felmehetnek a harangokhoz és számos érdekes sokumentumot is…

A Nyitott templom éjszakája szervezése során folyamatosan arra törekszünk, hogy az éjszaka áhítatához, csendjéhez és az esemény különlegességéhez illő hangulatot teremtsünk. Ezért több tucat mécsest és fáklyát helyezünk el templomunk belsejében és a templomkertben.

Hogy mitől lehet egy istentisztelet interaktív? Elsősorban attól, hogy a padokban ülők sem csak passzív szemlélői, hanem aktív résztvevői az eseményeknek.Mivel a tavalyi alkalom középpontjában Jézus azon kijelentése állt, hogy "Én vagyok az út, senki sem mehet az…

És akkor ismerkedjünk a Nyitott templom éjszakájának "hivatalos zenekarával"! Talán joggal nevezhetjük így őket, hisz harmadik éve zneélnek nekünk és énekelnek velünk. Akarom mondani: éneklünk mi velük.Ezt a felvételt 2008 karácsonyán rögzítették az orosházi…

A Hír6.hu is írt tegnap a Nyitott templomról.Ha ide kattintasz, el is olvashatod, mit.

"Jó-jó ez a sok program, de ha a gyomor megkordul..." - gondolhatják sokan. És mennyie igauk van! Már Jázus is tudta, hogy nem elég e lelket táplálni. Nem véletlen, hogy több történetből is tudjuk: közös evészet kapcsolódott nem egy prédikációjához.Minden…

A tavalyi Nyitott templom éjszakája azért is emlékezetes, mert épp a készülődés kellős közepén villám csapott templomunk tornyába. A kárt nem sorolom fel, inkább belinkelem a videót, amelyet a tavalyi programunk nyitányára készítettünk.Az égi csapás idén se maradt el. A…

Ha megnézed gyönyörű templomunk falát, láthatod: potyognak a téglák. A közel százéves épület alapos felújításra szorul. Ráadásul a tető is lyukas, a meglehetősen esős május és június újabb foltokat tett a boltívekre...Mi mégis ünnepelünk. A bomló vakolat,…

Mit keres a célbadobás a templomban? Sokan feltették a kérdést tavaly és két éve, amikor a Nyitott templom éjszakáján a templomajtóban azon vették észre magukat, hogy egy-egy kislabda van a kezükben. És aztán arra biztattuk őket, hogy dobják is el. Bizony célbadobtunk. Egy-egy…

Az éjszaka már a Bibliában is különleges időpont volt. A sötétség, a csendesség, a pillanat intimitása Nikodémust is arra késztette, hogy megszólítsa Jézust, beszélgetést kezdeményezzen vele. Jézus pedig értette a pillanat kihívását: leült és beszélgettek. Őszintén.…

Különleges bemutatóval fűszerezzük az idei Nyitott templom éjszakáját. Zalainé Kaczkó Ágnes női szabó mester (aki nem utolsó sorban a pusztaföldvári evangélikusok felügyelője) tart bemutatót esküvői ruhákból. A csipke, organza és selyem szerelmesei véletlenül se…

Tavaly a Beol.hu részletes beharangozó cikket közölt programunkról."Éppen egy évvel ezelőtt rendezték először Pusztaföldáron a nyitott templom éjszakáját. A kezdeményezés alapötlete tulajdonképpen Németországból származik, ahol tartományonként egyszerre rendez több…

Szemfüles blogolvasóink talán észrevették: arra törekszünk, hogy blogbejegyzéseink 7 óra 23-kor kerüljenek publikálásra.Ha idáig eljutottál, de a miértre még nincs válaszod, egyet tehetsz: belenézel a naptáradba. Ugye, már be van írva, hogy 7. hó 23-án Nyitott templom…

Két éve visszatérő vendégünk a Nyitott templom éjszakáján az Immánuel zenekar Orosházáról. Mivel sikerük osztatlan volt a korábbi években, nem is gondoltunk arra, hogy másokat hívjunk helyettük.Ha dallamos, élő zenére vágysz, olyannal, amilyennel nem találkozol minden sarkon,…

Miért éjszaka?Az időpontválasztásnak a legegyszerűbb praktikus okai is vannak: ilyenkor érünk rá a legtöbben, ráadásukl a nagy meleg sem zavarja vendégeinket. (Az idei nyáron viszont különösen is reméljük, hogy hideggel sem kell számolnunk.)Az este azonban különleges több…

A Nyitott templom éjszakája kezdeményezés csak térségünkben új.Németországban és más nyugat-európai országban már hosszú évek óta minden alkalommal megrendezik hasonló programsorozatukat. Drezdában például az idén június 5-én tartották a keresztény felekezetek…

Hisszük, hogy a keresztény ember nem zárkózhat be hitének elefántcsont-tornyába. Ahogyan az első karácsony angyalai kimentek a pusztába az örömhírrel, úgy kell nekünk is sugáriznunk az emberek között - templomainkon kívül is - a jóhírt: hogy Krisztus meghalt és feltámadt,…

Pünkösd hosszúhétvégéjén készült az a felvétel, amely a pusztaföldvári evangélikus templomot mutatja be a pincétől a padlásig. A film ma kerül először adásba a pusztaföldvári kábelhálózaton, a Pusztaföldvár Tv műsorán, és péntekig folyamatosan látható. A…

Merta templom mindenki számára nyitott,a templom nem egy világtól elzárt, sötét tér,vannak, akik eddig valamilyen oknál fogva még nem lépték át templomunk küszöbét,a templom a találkozás tere: találkozás az élő Istennel és találkozás a többi emberrel,ünnepelni nemcsak a…

Elkészült az első szóróanyag. Reméljük, nemcsak a képre mondjátok azt mindél többen, hogy színes, hanem majd a programra is. Ahhoz persze el kell jönni templomunkba... :) És elkészült a program esemény-oldala a Facebookon. Gyere és legyél már hetekkel korábban virtuálisan…

A pusztaföldvári evangélikus templom 1912-13-ban épült a község főutcáján. Terveit Dvoracsek József építész készítette. Az alapkő letételére 1911. október 31-én (reformáció ünnepe) került sor. Felszentelési ünnepségét 1913. november 30-án (advent első vasárnapja)…

Isten hozott a Nyitott templom éjszakájának blogjában!Bizonyára sokat fogsz találkozni még ezzel a logóval. És csak remélni tudjuk, hogy sokat is fog ez neked jelenteni...A legfontosabb: 2010. július 23-ára ne tervezz más programot! Akkor nyílik ki ugyanis a pusztaföldvári…

süti beállítások módosítása