Egy nappal a templomajtó kinyitása előtt lépten-nyomon találkozhatsz velünk: Reggel vezető hír voltunk a Rádió 1 műsorán, és egyik kedvenc hírportálunk, az Oroscafé szerkesztői is minket ajánlanak a hétvégére. Ez utóbbit megtekintheted ide kattintva.

Most végre azt is eláruljuk, hogy milyen filmet nézhetnek meg, akik este fél 10 után is velünk maradnak holnap a Nyitott templom éjszakáján. A 2007-ben bemutatott Bakancslista című filmre esett a választásunk.A történet két ember (Jack Nocholson és Morgan Freeman)…

Úgy néz ki, hogy fentről gyönyörű időt ajándékoz nekünk a mi Istenünk a holnapi napra. A koponyeg.hu előrejelzése szerint: "Pénteken is napos idő várható, esetleg este ÉNy-on növekedhet meg a felhőzet és zápor, zivatar is előfordulhat. Eleinte a déli, majd az ÉNy-i…

Az utóbbi napokban sokan segítettek nekünk kétkezi munkával, hogy a legméltóbb körülményeket teremtsük meg az ünnepi hétvégére. Egy lelkes csapatnak köszönhetően megújult a harangokhoz vezető lépcső, soha nem látott mértékben lett gyomtalanítva a templomhoz vezető…

Bizony, már alig egy hét választ el bennünket a Nyitott templom éjszakájától. Addig persze sok-sok tennivalónk van még. Vasárnap, a de. 9 órakor kezdődő istentisztelet után tartjuk a szervező csapat rövid megbeszélését. Ezt követi templomunk átöltöztetése, a…

Első alkalommal lesz vendégünk a Zenebarát Felebarátok együttes csapata Békéscsabáról. A főként katolikus fiatalokból álló társaság 2008 óta szervez közösségi programokat a megyeszékhely legfiatalabb templomában, a jaminai Jézus szíve-templomban. családi napokat, gitáros…

Afféle hitvallásként a Nyitott templom éjszakájával kapcsolatban az alábbiakat fogalmaztuk meg:Hisszük, hogy legfontosabb feladatunk továbbadni a jó hírt: Krisztus meghalt és feltámadt, ezzel legyőzte a halált.Hisszük, hogy a templomban is helye van a jókedvnek és örömnek, amely…

Miért pont éjszaka? Egyrészt azért, mert akkor ráérünk - Ti is, és mi is. Másrészt ismerjük a bibliai Nikodémus történetét. Ő volt az az ember, aki nappal nem merte megszólítani Jézust, ezért az éjszakai órákban kereste fel. A Mester nem elküldte, hanem beszélgetett vele.…

Ahogy azt korábbi bejegyzésünkben már írtuk, az idén ünnepeljük templomunk alapkőletételének 100. évfordulóját. A templomépítésben nagy szerepe volt Bolla Mihály miniszteri tanácsosnak, akik pusztaföldvári származású volt, és a Földművelésügyi Minisztérium…

Bár már Pál apostol is írta, hogy "nem magunkat prédikáljuk, hanem a Jézus Krisztust", hadd mutassuk be istentiszteletünk igehirdetőjét. Nagy örömünkre elfogadta meghívásunkat Szabóné Mátrai Marianna, így ő prédikál az este 8 órakor kezdőd istentiszteleten két hét…

És akkor jöjjön végre a programok váza! Mivel is várjuk blogunk Tisztelt Olvasóit is a pusztaföldvári evangélikus templomba augusztus 19-én (péntek) este.18:00: Gyülekezés, "bemelegítő játékok" (igehorgászat, bibliai ugróiskola, nemek csatája, szószékfoglaló),…

„Elnöklő lelkész bejelenteti, hogy templomépítkezésünk Istennek szent segedelmével kezdetét vette és a nemes célú mű kezdeténél az egyházközség ünnepélyes alapkőletételt tartott október hó 31-én méltóságos Bolla Mihály tiszteletbeli felügyelő urunk és hívek…

Idei különleges templomi éjszakánk az alapozás körül zajlik.Ha jártál az utóbbi időben portánk környékén, talán nem is kérded, miért. Tavalyi Nyitott templom programunk óta sok-sok minden történt: tűz, kiköltözés, parókiabontás. Reményeink szerint hamarosan indulhat az…

Nem, Kedves Olvasó, nem feledkeztünk el a hűvös nyárban sem a Nyitott templom éjszakájáról. Amíg tombolt a kánikula, majd pedig a rossz idő, telefonáltunk, írtunk, szerveztünk, reméltünk, és mindenek előtt imádkoztunk, hogy összejöjjön.Mindebből (telefonálás, írás,…

Húsvét után négy héttel a vasárnap elnevezése: Cantate, magyarul éneklés. Az istentisztelet zsoltára így szóét ugyanis: "Énekeljetek az Úrnak új éneket!"Zene nélkül hát a blog Olvasóit sem hagyhatjuk. Régi barátaink, a nemrég feloszlott orosházi Immanuel…

Már-már mi is azt hittük, hogy nem találunk alapkövet a parókiaépületünk bontásakor. Aztán egyszer csak, amikor az alapot verték szét a munkások, valami előkerült...Parókia- és gyülekezetépítő eleink bizony megörökítették az építés időpontját. Akkor még…

nyitotttemplomegere 2011.05.02. 12:53

1 %

Kedves Adózók!Elérkeztünk a bevallási véghajrához. Már alig három hetünk van, hogy "meggyónjunk" az adóhivatalnak. Ez azt jelenti, hogy eddig van lehetőség rendelkezni az szja-nk 1 %-áról. szeretettel kérünk mindenkit, aki még nem jelölt meg célt, hogy a Magyarországi…

Quasi Modo Gentiti. Nem, nem a Notre Dame-i toronyőr személyét szeretnénk megidézni. Quasi Modo Geniti a húsvét utáni 1. vasárnap neve az egyházi naptárban. Hívják az újjászületés vasárnapjának, meg fehérvasárnapnak is. Az istentisztelet arra biztat ezen a napon, hogy a húsvét…

Május 1-jén (vasárnap) a de. 9 órakor kezdődő istentiszteletünk keretében az édesanyákat köszöntjük. Hálát adunk a kismamák, anyukák, nagymamák és dédmamák életérét, áldást kérünk szolgálatukra, valamint imádságban emlékezünk azon anyákra, nagymamákra, akik már…

Húsvét napján Krisztus feltámadását ünnepeljük. A délelőtt tartott istentiszteleten a Lukács írása szerinti evangéliumból olvastuk a feltámadás történetét. (A szöveget ide kattintva olvashatod el.)Lászlóné Házi Magdolna lelkész igehirdetésében kiemelte, hogy a…

Most kaptuk a hírt: Különös dolog történt hajnalban Jeruzsálem külvárosában, Kiküldött tudósítónk, Lukács jelenti:A názáreti Jézus, akit sokan Mesternek neveznek sírja üres. Asszonyok indultak el, még sötétben, hogy az ünnep elmúltával bekenjék elhunyt…

Van két perced?A mai nap üzenetét foglalja össze ez a videóanimáció.Egyúttal már most hirdetjük, hogy húsvétkor, a feltámadás ünnepén vasárnap de. 9 órakor "hagyományos" istentiszteletet, hétfőn este 6-kor pedig könnyűzenés istentisztelet tartunk a katolikus…

Mély fájdalommal, de a feltámadás reménységében tudatjuk mindenkivel, nemcsak azokkal, akik ismerték és szerették, hogy hosszas megaláztatás és türelemmel viselt szenvedés után ma délután három órakor szeretett fiunk és mesterünk születésének 33. évében a jeruzsálemi…

Sokan talán nem is gondolják, hogy nagypéntek a legnagyobb ünnepeink egyike. Sőt, a protestáns egyházakban (így az evangélikusoknál is) sokan egyenesen a legnagyobb ünnepnek tartják. Ami igaz, az igaz: ekkor teljesedett be az írás és halt meg értünk, bűnös emberekért a Megváltó…

"Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne." (János…

süti beállítások módosítása